A csend, ami némán átölel,
Gyógyír háborgó lelkemnek,
Csak szótlanul engem figyel,
S békét horgol a szívemnek.
Mint fátylat úgy lebegteti elém,
A sok csodás emlék képeket,
S magával felemel engem is,
Hogy újra éljem a legszebbet,
A csend, ami rám ölti ruháját,
Hogy a kinti zajtól megvédjen,
Finoman bársonnyal betakar,
Hogy csak önmagam lehessek.
2017.02.12.
J_Myra