Vállamon érzem az élet nehéz súlyát,
Újra látom a megtett lábam nyomát,
Úgy kavarog a lelkem mint a tenger,
S érzem már,én a partot nem érem el.
Fuldoklom a magam gondolatában,
Szívem vergődik újra fájdalmában,
S félelem gyötör a felkelő naptól,
Nem tudom,mit várok a holnaptól.
A sors szele dobált egész életemben,
Viharos jégeső csapott utam mellett,
Csak a nap szárította vizes ruháimat,
Sötét éjszaka vetette hideg ágyamat.
Az élet valóság és nem tündér mese,
Sorsod megmarad nem száll messzire,
Aki ma koldul holnap sem lesz gazdag,
Ki köves úton indul,már végig azon marad.
2017.06.23
J_Myra
