Elveszett magány

Csillagos éjszakában,

a holdfény sugarában,

felsóhajt egy gyönyörű lány,

szívében kiált a magány.

A szerelmet nem ismeri,

csak illúziók kergetik,

szívét össze nem törték,

mégis a szeme könnyezik.

Keskeny piros ajkát forró

csókok nem halmozzák,

bársonyos fehér bőrét

szerelmesen nem simogatják.

Magába roskadva áll, s 

a tükör képét nézi,

szívében szerelem sose 

lesz, bánatosan leinti.

Barátai unszolják, s oly

sokáig kérlelik:

menjen velük táncolni,

a bál mindjárt kezdődik.

S amikor belépett abba 

a nagy terembe,

vidám zene fogadta a

káprázatos fényben.

Égszínkék szeme ragyogott,

s az arca mosolygott,

egy kedves barna fiú

rá kacsintott.

Szívük egyszerre dobogott,

amint a táncot járták,

kipirult arccal csókjaikat

egymásnak adták.

Csillagos éjszakában,

a holdfény sugarában,

az a magányos lány fürdik

a szerelem mámorában.

2013.02.04

J_Myra