Szerelem vándora

Hosszú út állt mögötted

míg rám találtál,

e nagy világban a szerelem

vándora voltál,

kerested, hol a szíved végre

a boldogságra lel,

sötét felhőből a szivárvány

keblére ölel.

A szél sodrása hozott,mint

ősszel a falevelet,

mit a kopár fák már magukról,

mind levetettek.

És amikor megálltál az én

kis házam előtt,

éreztem, a boldogság akkor

szívembe költözött.

A kezem nyújtottam feléd, és

csak arra vágytam,

hogy a szememből kiolvasd,

mindig rád vártam.

S Te máris levetted a poros 

út köpönyegét,

vele együtt azt a sok fájó

múltad emlékét.

Azóta a szerelem vándora

szívem párja,

Ő a magányos  életem, 

megváltója.

Szerelme bearanyozza a nappalt

s az éjszakát,

csókok özönében köszöntjük,

a Valentin napját.

2013.02.01

J_Myra

Szívem szívedért

Szívem szigetén,

szerelmet sző

szép szerelmem,

szemével

szór,százszor szépet

szerte széjjel,

Szinte szenved

szerelmedért szívem,

szeretnélek

szeretni szerényen,

szép szemed

szivárvány színe

szépségem,

" Szeretlek "

szívemet szívedhez

szegezem.

 2008.11.12.

J_Myra

Meglásd könnyebb...

Ha hiszel Istenben a

Te Atyádban,

Fájdalmas kérésed

foglald imába,

Állj az Úr elé s 

öntsd ki a szívedet,

ne add fel soha,

erős hitedet,

Ne kapaszkodj segítségért

másokba,

családba,s a sok 

jó-barátba,

Mert a kereszted súlyát

csak Te érzed egyedül.

De az ima által,

könnyebb lesz majd,

ott legbelül.

2013.01.23

J_Myra

Csokonai Vitéz Mihály : Evokáció A reményhez című versére

Itt a földön járó

Angyali lény.

Mint mennyből néző

Vakító fény.

Kit magának alkot 

Egy bátortalan,

S pajzsként használ,

Mint egy világtalan.

Vékony ajkaddal mért fecsegsz?

S mit állsz elém?

Hiú reményt minek terítesz

A poros út szélén?

Csak légy sajátodnak!

A pajzsom voltál:

Láttam vakító fényed,

De a sötétben hagytál.

Udvarom pázsittal

Beterítetted,

S reggeli harmattal

Virágaim öntözted.

Fejemre a fénylő

Koronát raktad,

A létemet az egekig

Felmagasztaltad,

S az én lelkem sóhaja

Szállt hozzád.

Szívem vágya volt, hogy

Újra nézhessek rád.

Egy apró kis remény

Még bennem élt:

Hogy vakító fényed,

Jön még felém.

Oh,de a pázsitos udvarom,

Mind kiszáradt,

S a tarka virágaim,

Az összes elhervadt.

Fejemen a fényes korona

Fénytelen már,

S az én szívem sóhaja

Tévútra szállt.

Oh, az az Angyali lény,

Ha még itt lenne,

Most nem törne össze

Szívem örökre.

A vakító fényében,

Nem vesznék el a sötétben.

Menj el égi fényesség,

Ne csábítsd lelkemet,

Mert e nagy sötétség

Elfedi a szívemet.

Össze roskadva állok,

A reményem is elszállt,

Nem marad más nekem,

Csak az örök magány.

Már a ragyogó nap is fénytelen,

Nem érzem melegét.

Illatos virágot nem találok,

Hiába is keresném.

S mit sem ér már 

Az én életem,

Angyali lény, vakító fény,

Pajzsom elvesztettem.

2013.01.16

J_Myra

Pilinszky János : Négysoros Evokáció

Magányomban roskadok a sötét éjben,

Értem nem hangzik el ima a magas égben.

Még egy utolsó kenet sem jár nekem,

Pedig holnap kiontják a vérem.

2013.01.16

J_Myra

Ki él majd a virágokért Evokáció: Nagy László: Ki viszi át a szerelmet című versére

Erőm ha egyszer elhagyott

ki ültet a kertembe virágot ?

Friss vízzel ki locsol majd fákat ?

s a tűz haláltól ki óvja az ágakat?

Zöld pázsitos dombos udvaromon

ki ül majd, a nyári napon?

Ki talál rá a kertek alatt lévő 

vadrózsák apró hajtására ?

Ki vigasztalja meg a kék ibolyát

hogy jövőre is látja a napsugarát?

Életem ha egyszer a végére ért,

ki él majd a virágokért!

Ki ültet majd piros rózsát a síromra

ami a Szerelmet idézi, számomra.

2013.01.14

J_Myra

Álomból valóság

Kezed érintése
mint puha bársony,

tested melege

betakar,a vetett ágyon,

csillagos éjszakában

csak a hold a tanunk,

ahogy ketten fürdünk,

a kéj, s a mámor, a tavunk,

szerelmed ringat

mint hullámzó tenger,

édes csókod az

ajkamon, lángol ,perzsel.

Halkan suttogom,

még ne jöjjön a reggel,

e csodás álomból

soha,ne ébredjek fel.

A fénylő napsugár,

ablakomon beköszönt,

s Te itt vagy velem,,

az álom,valóságot szőtt.

2013.01.08

J_Myra